KIk vagyunk?
Önkénteseink
Csonka Rózsa
Sok év pénzügyi munka után, régi-új vonzódásnak engedve, a rajzolás és az alkalmazott grafika került előtérbe az életemben. Így szívesen vállaltam egy szeletet a KözösALAPON munkájából a hírlevelek formába öntésével.
A KözösALAPON programja a Ferencvárosi Közösségi Alapítványon keresztül talált rám. Ehhez a városrészhez régi családi szálak kötnek, s bár nem lakom ott, mégis otthon érzem magam. Jó volt látni a kezdeményezést a közösségépítésre, és a lehetőséget a tapasztalatok, szervezési tudás továbbadására.
Kisfaludy Mónika
Könyvelőként 1997 óta foglalkozom civil szervezetek gazdálkodásával összefüggő feladatokkal. Annak érdekében, hogy teljes körűen tudjam segíteni munkájukat, 2005-ben külön szakosodtam erre a területre.
Igencsak megfogott a KözösALAPON programban részt vevő emberek sokszínűsége és a programot körülvevő kreatív energiák, ezért úgy határoztam, hogy a program könyvelését pro bono szolgáltatásként végzem.
Surányi Éva
2016 első hónapjaiban segítettem a közösségi alapítványok első országos konferenciájának megszervezését. Közben magam is beleszerettem a közösségi alapítványokba. Könnyen lehet, hogy a jövőben kipróbálom magam ezen a területen.