A közösségi alapítványokért.

25!

28 pályázatot kaptunk, abból 25-öt befogadtunk. A pályázatok nagy többsége nívós. Tartjuk a menetrendet, köszönjük a sok munkát!

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy nem számítottunk ennyi pályázatra: felhívásunkra összesen 28 csoport jelentkezett, 25 pályázatot volt módunk befogadni (a másik három sajnos késve érkezett). A Szándéknyilatkozatok sokszínűek: kistérségekből, megyei jogú városokból és fővárosi kerületekből egyaránt jelentkeztek azok, akik programunkkal együttműködve közösségi alapítvány építésébe fognának.

Mindenkinek szeretnénk megköszönni a sok munkát, amit pályázata kigondolásába, megbeszélésébe és megírásába fektetett!

Cserébe annyit ígérünk, hogy tartjuk a menetrendet, vagyis március 9-ig mindenkinek megírjuk, bekerült-e a második fordulóba, így meglátogatjuk-e a pályázó csapatot.

A pályázat bírálóiról és az értékelés folyamatáról itt írtunk; alább infografikánkon felidézzük a pályázat egészének menetrendjét.

 

<< Vissza

KÖZÖSALAPON

Elérhetőségeink:
1053 Budapest, Szép utca 3.
kozosalapon@kozosalapon.hu
0670-398-4517
facebook.com/kozosalapon

A KözösALAPON program a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány programja. Alapítványunk részt vesz a MagNet Bank segítő bankkártya programjában. Bankszámlaszámunk: 16200106-11617026