A közösségi alapítványokért.

Változtasd meg városod, kerületed életét – Indíts közösségi alapítványt!

A közösségi alapítvány megpuccsolja az apátiát, túllép a megosztottságon, helyi ügyeket karol fel. A KözösALAPON program most bővítené a sikeres hazai közösségi alapítványok körét - erről szól Felhívásunk, amelyben szervezőcsoportok jelentkezését várjuk.

A közösségi alapítvány a cselekvés, a szolidaritás és a sokszínű, demokratikus működés intézménye. Programunk négy éve támogatja a hazai közösségi alapítványokat, és most mérföldkövéhez érkezett: Felhívást tettünk közzé, amelyben legalább háromfős csoportok jelentkezését várjuk, amelyek közösségi alapítványt építenének saját városukban.

Felhívásról szóló oldalunkon megtudhatod, mit értek el eddig a közösségi alapítványok Magyarországon; kiderül, miben változott meg azoknak a városoknak, kerületeknek az élete, ahol már működik közösségi alapítvány, és az alapítványok meghatározó szereplői elmondják, hogy a saját életüket mennyivel gazdagította az alapítványi munka.

A KözösALAPON program segíti a pályázók felkészülését, többek között azzal, hogy

  • írásban, telefonon, skypon válaszolunk minden kérdésre;
  • egyéni vagy csoportos konzultációt tartunk;
  • tematikus műhelyeken keresztül bevezetünk a közösségi alapítványok világába.

Később, a kiválasztott szervezőcsoportok munkájához szakmai és pénzügyi támogatást nyújtunk.

A Felhívás részleteit itt ismerheted meg, és jelentkezni is itt lehet.

<< Vissza

KÖZÖSALAPON

Elérhetőségeink:
1053 Budapest, Szép utca 3.
kozosalapon@kozosalapon.hu
0670-398-4517
facebook.com/kozosalapon

A KözösALAPON program a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány programja. Alapítványunk részt vesz a MagNet Bank segítő bankkártya programjában. Bankszámlaszámunk: 16200106-11617026